Antonio Gades

Antonio Gades flamenco táncos

Antonio Gades bár 2004-ben meghalt, máig az egyik legismertebb flamenco táncos, koreográfus. Gades kétségkívül nagy hatással volt a flamencóra, a korábban főként néptáncként ismert flamencóból drámai színpadi műfajt teremtett. Sok új elemet belevitt a flamencóba, többek között a klasszikus balettből.

A táncdrámái mint például a Carmen vagy a Vérnász nem csak színpadon arattak hatalmas sikert, hanem a belőlük készült filmváltozatok mára már klasszikusnak számítanak.

Antonio Gades élete

Antonio Gades 1936. november 14-én született Antonio Esteve Rodenas néven. Szegény munkáscsaládból származott, édesanyja a cipőiparban dolgozott, édesapja meg kommunista volt, aki Antonio születése előtt hátra hagyva családját, Madridba ment önkéntesként harcolni.

11 évesen kezdett dolgozni, hogy segítse a család megélhetését, dolgozott többek között fotográfus asszisztensként, újság szerkesztőségben és zöldségesnél is.

Egy szomszéd javasolta, hogy kezdjen el táncleckéket venni, ezt a tanácsot megfogadta de csak azért, járt az órákra, hogy elterelje a figyelmét az éhségről.

Itt ismerkedett meg Emilio de Diego gitárossal, akivel 1981-ig dolgoztak együtt.

Néhány hónap tánctanulás után megkapta az első szerződését, amit továbbiak követtek, majd 16 éves korában Pilar López flamenco társulatának tagja lett. Pilar López adta neki az Antonio Gades művésznevet. 9 évig turnézott a társulattal, eleinte mint kartáncos, majd szólótáncos, és koreográfus.

Gades bevallása szerint nem a tánc technika volt, amit a leginkább tanult Lópeztől, hanem sokkal inkább az, hogyan viselkedik egy táncos színpadon és színpadon kívül, és az alázat. Pilarnál táncolt először a Carmenben, amit többször megismételt pályafutása során nem csak színpadon, hanem filmen is.

1961-ben kilépett a társulatból, és Olaszországban  a Bolero koreográfiáján dolgozott, majd a Carmen operának a koreográfusa lett és a Milánói Scálában is fellépett.

1962-ben megkapta az első filmszerepét a Los Tarantos című filmben, ami a Rómeó és Júlia feldolgozása, és ahol Carmen Amaya flamenco legendával szerepelt együtt.

1963-ban megalapította első saját társulatát, amely a film sikerének köszönhetően szerződést kapott a Los Tarantos de Barcelona nevezetű tablaoba.

Ezt követően a new york-i világkiállításon lépett fel a társulatával, amit fellépések követnek Londonban, Chilében, Argentínában és az egész USA-ban.

1965-ben tért vissza Madridba, ahol a Don Juan előadásával már a spanyol közönséget is meghódította.

Antonio Gades és Cristina Hoyos – a nagy találkozás

Antonio Gades 1968-ban látta először táncolni Cristina Hoyost, aki akkor már rendszeres fellépője volt Sevillában a különböző tablaoknak. Cristina szinte azonnal csatlakozott Antonio Gades társulatához mint vezető táncos, és húsz évig dolgoztak együtt, nem csak a társulatban, hanem filmekben is.

A társulat folytatta a turnékat az egész világon, és több díjat is bezsebelt a munkájáért.

Egy újabb mérföldkő volt Gades munkásságában, mikor színpadra állította Frederico Garcia Lorca Vérnász című darabját, ami hatalmas sikert aratott.

1975-ben, pályája csúcsán visszavonult, ezzel tiltakozva a spanyol politikai helyzet ellen. Mivel Franco pár hónapon belül meghalt,  Antonio Gades is visszatérhetett a tánchoz.

Őt bízták meg a Spanyol Nemzeti Balett megalakításával, 3 évig az ő irányításával működött az együttes.

Antonio Gades és Carlos Saura

Antonio Gades és Carlos Saura együttműködéséből három film született, a Vérnász, a Carmen és a Bűvös szerelem.

Gadest leginkább az érdekelte a filmben, hogy míg a színpadon a nézők csak 180 fokban látják a táncosokat, addig a filmben lehetőség van a koreográfiát 360 fokban bemutatni, és olyan apró részleteket, mozdulatokat, gesztusokat is ki lehet hangsúlyozni, ami a színpadon a távolság miatt nem érvényesül.

Antonio Gades – Carmen

Kétség kívül a Carmen a legismertebb Gades filmjei közül, amiben szerepelnek régi táncos partnere Cristina Hoyos és a világhírű flamenco gitáros Paco de Lucia is. A film egy flamenco társulatról szól, akik épp a Carmen darabot próbálják, próba közben a valóság és a színdarab összemosódik. Gades alakítja a rendezőt, aki halálosan beleszeret a Carmen-t játszó flamenco táncosnőbe, majd megjelenik a féltékenység és gyűlölet, akár a próbált színdarabban.

Carmen-t Oscar díjra is jelölték, mint a legjobb idegennyelvű film.

Antonio Gades 2004-ben hunyt el, emlékét egy múzeum, és az Antonio Gades Flamenco Társulat őrzi, akik a világot járva rendszeresen táncolják Antonio Gades legendás koreográfiáit. 2017. április 5-6-án Budapesten lépnek fel a Fuego című előadásukkal a Tavaszi Fesztivál keretében.

Antonio Gades múzeum

 

Antonio Gades sírja

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*