Flamenco sztorik Andalúziából – Waldemar interjú

Waldemar flamenco gitáros mesél andalúziai élményeiről, a magán peñák világáról, a vállberántásról és sok minden másról sok-sok videóval!

Hogyan, mikor találkoztál először a flamencoval?

Először egy Antonio Gades filmben amit kb. 13 évvel ezelőtt láttam itthon a tvben. Megigézett a tánca, a mondanivalója, mondhatni „megpecsételődtem”, a szó legjobb értelmében. Azt túlzás lenne állítani, hogy ebben a pillanatban kialakult bennem egy óriási vágy azzal kapcsolatban hogy meg szeretnék tanulni táncolni, hisz a tánchoz mindig is félénken álltam hozzá, de létrejött a vonzalom és megtörtént az első „hívás” a flamenco felé.

Amúgy a Nagy Mester, Paco de Lucia mondta egyszer, hogy ő énekelni szeretett volna mindig is, de túl félénk volt hozzá, így a gitár mögé „bújt”, ahol el lehetett a saját „kis” világában, ami később, mint tudjuk bolygóméretűvé nőtte ki magát. Milyen érdekes a sors, Camarón de la Isla (valaha élt legnagyobb énekesnek tartják, az énekesek körében ugyanazt az értéket képviseli neve, mint Paco de Luciaé a gitárosok között) pedig gitározni szeretett volna mindig is, de neki pedig az ének adatott. Ezért is alkottak olyan tökéletes párost annak idején, ami az egész flamenco műfajt forradalmasította. Mindegyikükben megvolt az amit a másik akart és szeretett volna, ezért is tudták mélységesen megérteni s tisztelni egymást.

Paco de Lucia és Camarón de la Isla mágiával felérő szimbiózusa

Amúgy szerintem rengeteg emberben valami hasonló megy végbe mikor hangszert választ egy adott műfajon belül, nem mindig az eredeti vágyat tükrözi, van hogy csak köztes megoldásként döntünk így vagy úgy. Igazából nekem sem volt elég merszem belekezdeni a táncba, pedig a mai napig úgy érzem ment volna. Néha még kétségbe is vonom döntésem és felteszem a kérdést, biztos hogy a flamencon belül a gitáros széke az én helyem? De végül is mivel kimondottan nem én döntöttem így, hanem az események dinamikája alakította a történéseket, nem maradt más mint elfogadni, élvezni és megtenni minden tőlem telhetőt…

Hogyan, kiktől tanultál flamenco gitározni?

Córdobában történt, a flamenco gitár fővárosában (főként a konzervatóriuma miatt). 2007-ben költöztem ide teljesen más dologgal kapcsolatban, akkoriban már több éve Spanyolországban éltem, egyetem, különböző munkák, különböző városok.

Sosem felejtem el azt a napot, a „második hívás” napját. Mindjárt az első nap, ahogy megérkeztem a város egyik diákszállójába, az emeletes ágy felettem lévő ágyrészén megpillantottam egy csodálatos gitárt, egy portugál srác gitárját. Ki sem pakoltam, s anélkül hogy magamhoz tértem volna a csodálatból 10 perc múlva már kint ittam Antonio gitárjából az udvaron (valószínű ez nem igazán magyaros így, a spanyolból jön, „beber de su guitarra”, ez fejezi ki igazán amit mondani szeretnék). Az idő létezése teljesen feledésbe merült számomra, akkor hallottam életemben először élőben flamenco gitárt megszólalni, csodálatos volt, teljesen megbabonázott.

Itt találhatjátok Antonio honlapját, ő a nemcsak a flamencot képviseli, lévén portugál a Fadoban, Jazzben és a Bossa Novában is otthonosan mozog. http://antoniocobraaulasdeguitarra.weebly.com/viacutedeos.html

Amint leszállt az est Antonio elhívott életem első flamenco fiestájára (juerga flamenca) is ami egy eldugott magánklubban volt, ahová csakis úgy lehetett megérkezni, hogy vitt magával valaki belsős. Örök hála Compadre!

Córdobában peña kultúra van, (Jerezben Tabanco, máshol Tablao etc.) ezen belül is vannak nyilvánosak és a magán peñák. A nyilvánosak tagság alapján működnek, általában valami híres énekes, gitáros, táncos nevét viselik, vagy azt az utcáét ahol található. Ezekben a peñákban van színpad, tehát fellépő és közönség is, asztalok, székek, bárpult s vannak szervezett fellépések, órák, egymás közti fiesták is. A tagok tagsági díjat fizetnek, nekik minden ingyenes, de az utcáról is be lehet térni bármikor, a külsősöknek viszont fizetniük kell. A magán peñák más világ, nincs színpad, nincs fellépő, nincs közönség, bár van, de nincs haszon az italon, olcsó minden s belépő sincs.

Mindenki egy szinten van és mindenki részt vesz a fiestában a maga módján ahogy tud, akár palmassal, akár pataitas, akár ének akár gitár, bármikor. Itt megy körbe folyamatosan a stafétabot, azaz száll az ének szájról szájra és száll a gitár is kézről kézre. Nekem a palmas jutott így elsőre és a duende totális megtapasztalása, nem panaszkodhatom. Ezzel a nappal mondhatom „hivatalosan” is beléptem a flamenco világába.

Innentől kezdve egymás után követték az események, reggeli összejövetelek a Plaza de la Correderán, kávé, sör, gitár, délutáni összejövetelek az el Mundanoban, este pedig a peñák világának a felfedezése.

Unyi Róbert, flamenco gitáros

A fenti neveket azért írom le, mert készült egy dokumentumfilm (két évvel később miután elhagytam Córdobát) Taylan Polat nevű török származású flamenco gitárosról ahol bemutatják Córdobai sztoriját. Érdemes utánakeresni a youtubeon, ő a konzervatóriumban tanult, s azóta már énekel is. Létrehozott egy saját stílust, CD-je is van, tradicionális flamenco palokhoz énekel török dalokat törökül.

Csodálatos az arab énekstílus és a flamenco gitár egyvelege.
– 2010 Canal Sur, Viajeros por Andalucía (Utazók Andalúziában)

– 2010 Canal Vive7

A dokumentumfilm segítségével talán ti is láthatjátok, átélhetitek amin keresztülmentem mesés Córdoba városában (ritka szerencse, hogy meg van örökítve még ha másvalaki szemszögéből is) ugyanis ugyanazokon az állomásokon mentem keresztül én is, mint Taylan, kivéve persze a konzervatóriumot. (az el Mundanóban szakácskodtam míg Taylan pincérkedett, a bár tulajdonosának, Mercedesnek a lakását béreltem, s a Correderára jártunk minden reggel kávézni természetesen gitárral a kezünkben) Hihetetlen, de bármerre jár az ember Córdoba belvárosában, nem telik el úgy 5 perc, hogy ne tűnjön fel valaki a gitárjával a hátán, aki épp órára megy vagy óráról jön, vagy csak kiülni készül egy térre, egy kávézóba gitározni.

Tehát az első mentoraim Antonio és Taylan voltak, ők vezettek be ebbe a világba, örök hála érte!
Mindezek mellett köszönet Salvának (Salvador Anaya) és Jesusnak (Jesus Alamillos) is, akik az albérletem szomszédságában álló Peña de la Fuenseca örökösei, mai tulajdonosai, és ahol délutánonként összeültünk velük hogy együtt az ének és a gitár tradícióját őrizzük és gazdagítsuk. Ők ketten csodás párost alkotnak a mai napig, most már több mint 10 éve. Rengeteget tanultam tőlük is.

Nos így ment ez körülbelül egy éven keresztül, miután elhagytam a várost és Mallorca szigetére utaztam, hogy egyedül fedezzem fel gitárom, játékom, s saját flamencom, saját stílusom. A Córdobai levegőt magamba szívtam, szívembe zártam és a mai napig hordozom magammal.

Mallorcán eleinte javarészt autodidakta módon fejlődtem, tanultam, élveztem a csendet körülöttem, ugyanis Andalúziában ez a szó kimaradt az ottaniak szótárából. Úgy éreztem nekem erre van szükségem, hisz a zene a csendből születik és én „szülés” előtt álltam. Ami Córdobában megfogant bennem, az 1 év ottlét után kikívánkozott belőlem és ehhez intim szférára vágyott. Miután megszületett elkezdtem piacozni, körbe-körbe járni a szigeten és vittem magammal mindenhova. Megosztottam mindenkivel akivel tudtam és hagytam hogy lásson, halljon, tapasztaljon, gazdagodjon. Így lett az utca az igazi mesterem és egyben a gitárom mestere is. Itt engedelmetekkel idéznék egy gyönyörű mondást:

„Coge tu instrumento, camina y viaja con él, absorbe de los demás y nútrete.
Porque la música es eso, es un viaje que con cada paso evoluciona para ya no ser más la misma.”

„Vedd hangszered, járj vele, utazz vele s utad során a létező legtöbb forrásból táplálkozz.

Mert a zene az ez, egy utazás mely minden egyes lépéssel együtt fejlődik, hogy soha ne legyen újra az aki volt”

 

Fotók: lakótelepi összejövetel a Spanyal-Olasz Eb döntő alkalmából, 2012

Mi jelentette a legnagyobb kihívást a flamenco gitár tanulásában?

Igazából semmi, nem kellett semmit sem erőltetnem, se gyakorolnom, főként itt a jobb kéz technikákra gondolok. Persze a gyorsabb sebesség eléréshez, a virtuozitáshoz szükséges a gyakorlás, de ez engem sosem vonzott annyira, hogy órákat vegyek el a zene gyönyörűségének élvezésétől és magától a játéktól. Szinte minden jött elsőre ahogy megmutatták, vagy ahogy rájöttem magamtól. Igazából van egy érthető logikája a kéznek, egy természetes mozgáskultúrája az ujjaknak, amit megértve az egészet könnyeddé és természetessé lehet tenni. Azért azt még itt el kell árulnom, hogy óriási szerencsém volt az ebbe a világba való belecsöppenéssel kapcsolatban, mert a hangszert csak azután vettem a kezembe először, miután megtapasztaltam, átéreztem a flamenco esszenciáját a bulikban, miután már testem felvette a ritmust, a kezem megtanult magától tapsolni és a vállam ráérzett azokra a bizonyos berántásokra ami oly jellemző egy a flamencot magában viselő személyre, mikor adja a compást.

Ki a kedvenc flamenco gitárosod vagy gitárosaid és miért?

Jelenleg Jesus Guerrero. Személy szerint jobban vonzódom a modern flamencohoz, ha szabad így mondani, új flamencohoz ahova már beletekintgetnek más világzenék is mint a Bossa Nova a Jazz, főként hangzásvilágra gondolok, természetesen megőrizve és tisztelve a gyökereket.

Jesus Guerrero: Calle del Carmen
https://www.youtube.com/watch?v=oVHX9YAqanI
– Jesus Guerrero: Anne Frank
https://www.youtube.com/watch?v=KQV-kuGTHek

Rajta kívül pedig bárki, aki magával és gitárjával hordja a meglepetés erejét.

Gondolok itt arra hogy anno a tradicionális flamencoban, kevesebb tónust használtak és a gitárnak egy limitáltabb részén ment a játék ami számomra kiszámíthatóbb volt. Persze nem is volt annyi gitáros, mint manapság és nincs is akkora „verseny” a gitárosok között, mint most. Az utóbbi időben annyi a jó és nagyon jó gitáros, hogy ha valaki ki akar tűnni közülük, olyan helyekre kell elmennie ahol még más nem igen járt, vagy csak kevesen. Ez egyrészről jó, mert maga után vonja a folyamatos fejlődést és megújulást, és egy kicsit szerintem a nagyvilágban is valami hasonló dolog zajlik az utóbbi időben. Mindenből egyre több és jobb van, ami maga után vonja automatikusan, hogy a jövőben is még több és még jobb legyen. Nem tudom meddig vihető ez így tovább, de végül is ez az evolúciónak az alapja. A lényeg hogy sose feledjük honnan jöttünk és valójában kik vagyunk.

Játszol más hangszeren is?

Igen, a flamenconak köszönhetően kinyílt előttem a zene világának kapuja, mivel egy gitárosnak a ritmusvilágot és az éneket is velejéig meg illik ismernie. Így játszom a cajónon is, az ének még kicsit várat magára, de helyette később jött a zongora illetve egy nagyon speciális és misztikus török fuvola, a ney, mely nádból készült és a szufik táncait kíséri, az ő kultúrájukkal van igencsak összefonódva. És hogy mennyire illik bele ez a török fuvola akár a flamenco zenéjébe is, a következő videón láthatjátok:

– Tony Gatliff: Vengo című filmjéből egy részlet, török és spanyol fúzió

 

Mit szeretsz legjobban a flamencoban?

Azt a magas szintű szimbiózist, egyesülést, amit két illetve több ember közt át lehet élni egy adott pillanatban, szavak és érintés nélkül, csakis vibrációval, azaz hanggal és egyéb nem látható energiákkal. Igazából minél intimebb a környezet, minél kevesebben vannak jelen, annál mélyebbre hatóbb és annál felemelőbb lehet a kapcsolat. Érdekes a magyar nyelvben ez a két szó, hogy mennyire kifejezőek, egyesülés/közösülés, érdemes elgondolkodni rajtuk.

Én majdnem hogy az egyesülést felsőbbrendűnek gondolom, érzem a közösülésnél, legalábbis a tapasztalatom ezt sugallja. Bár közösülni is lehet egyesülve.

Farru és Juan de Juan szimbiózusa tánc közben por bulería egy esküvőn, többek közt Canelita énekével és az elhagyhatatlan tapssal kísérve

Mi a kedvenc flamenco palod és miért?

A bulería, a bulería és a bulería a ritmus változatossága miatt, az ezzel járó szabadság miatt, a dinamikája miatt, és a duendéje miatt. Nincs annál hátszőrfelállítóbb érzés mikor egy fiestán 20-30 ember egyszerre tapsol és egyszerre velük éled meg a redoblekat, amik a falseták zárásának felelnek meg a gitáron vagy az énekstrófa végének. Ekkor mindenkinek berendül a válla, ahogy már korábban is írtam, s lehetetlen egy helyben maradni ilyenkor, mindenki egyszerre bemozdul, beránt, beszorít és kienged, kis híján felemelkedik a levegőbe és repül.

Ezt az érzést csak a bulería tudja megadni, a halk (megnyugvás) és az erős (katarzis) taps váltakozása, majd a végén az elengedő, kiengedő, megkönnyebbítő zárása. A föld és a levegő / a tűz és a víz örök harca, ebben egyszerűen benne van minden, az ÉLET!

Két cigány srác énekel por bulería mindeféle zenei kíséret nélkül, a palo seco
(itt megfigyelhetitek és átérezhetitek azt a bizonyos vállberántást is)

Mi a legemlékezetesebb flamenco élményed?

Ugyanabban a zártkörű peñában történt ahová elvitt Antonio az első Córdobai napomon. Egyébként olyan jó látni, tudni, hogy rengetegen az akkori társak közül mára már sokan profi zenészek lettek, s úgymond befutottak. (Itt elárulok egy titkot, a Ketama zeneszerzője és Pepe Fernández is ebbe a klubba tartozott). Szóval egyik szokásos bulin egyszer csak csönd lett, odalépett hozzám Manuel egy sevillai öregfiú, a Corredera lelke, csodálatos ember, és nekiállt énekelni közvetlen az arcomba egy saetát (Jézus szenvedésének éneke, a húsvéti vallásos körmenetek tipikus dala, amit általában valaki egy erkélyről énekel az óriási tömegnek mindig mikrofon nélkül, szóval nagyon jó hang kell hozzá), gitár, taps minden nélkül. Miután vége lett, ki kellett mennem az udvarra, mert alig bírtam visszatartani könnyeim a meghatódottságtól, a pillanat mélységétől, és egyszerűen mert eddig kevés dolog érintette meg lelkem mélyét ennyire mint Manuel éneke. Ez volt az érem egyik oldala, a szenvedés mélységéé, a bánaté, a szomorúságé.

Az érem másik oldalán pedig legyen a vidámság és az öröm. Itt az a pillanat áll, amikor először pendült énekre egy idősebb cigány a gitárom hallatán buleriára (por bulería). Addigi sok évnyi piacos alkalom és próbálkozás során mikor játszottam cigányoknak és vártam, hogy elkezdjenek énekelni, hát már csak azért sem kezdett el soha senki, de még csak palmast adni sem. Eleinte gondoltam biztos velem van a gond, nem játszom jól, pedig minden a helyén volt, minden akkord, és minden compásban volt, nem értettem (többször tisztességesen fel is készültem, még a legjobb gitárom is elvittem egy Conde Hermanost aminek a csodájára is jártak). Aztán rájöttem, hogy valószínű az a baj, hogy túl lelkes vagyok ők pedig alapban elég zárkózottak és maguknak valók, meg egyébként is én fehér vagyok (payo). Eddig mindkét előző ok igaz volt, de a harmadikra, az igazira akkor jöttem rá, mikor egy sima egyszerű reggelen mentem biciklivel, hátamon egy ócska gitárral egy alternatív iskolába hogy kenyeret süssünk a kölykökkel, kicsit eltévedtem és teljesen véletlenül megálltam egy kávézónál, ami épp akkor nyitott 9 óra tájt. A kávézóban még nem volt senki, a teraszra sem voltak kipakolva még székek sem asztalok, így míg bemelegedett a kávégép szó nélkül nekiálltam kipakolni a székeket és az asztalokat, hogy segítsek és hasznossá tegyem addig magam.

Közben megérkezett az első vendég, nekiállt ő is segíteni nekem pakolni, meg a következő is. Mikor vissza bementem és kértem a kávét akkor vettem észre, hogy a tulajdonos egy cigányasszony és a többiek is cigányok, sőt a hírhedt cigány negyedben vagyok, ahová fehér ember jobb ha nem teszi be a lábát (9 év alatt addig még én sem tettem be) No, automatikus első gondolat, maximum ellopjak a biciklimet, vagy az ócska gitáromat mindegy, kiültem a teraszra a kávémmal,a cigimmel, jött az ihlet és elővettem a gitáromat majd elkezdtem rajta játszani, a teraszon akkor még csak én voltam egyedül. Aztán a gitár hallatán kijött egy fiatal cigány srác, aki megállt az ajtóban, éreztem a kíváncsiságát és hogy tetszik neki amit hall, de ahogy már fent is írtam, nem szokásuk közeledni a fehérekhez, hacsak az nem pénzt akar nekik adni kicsit később vissza is ment, aztán hamarosan váltotta az idősebb cigány aki viszont már oda is ült mellém. Kicsit még hallgatott, és mikor érezte a bizalmat, elkezdett énekelni nekem, én pedig kísértem.

Következő kép, kijön újra a fiatal srác és odajön hozzánk, majd nekiáll palmast adni. Nem mondom, hogy nem izzadt meg a tenyerem közben, de végre megvolt az első igazi, autentikus flamenco gitár élményem. Történt ez 9 évvel azután, hogy életemben először kezembe vettem a hangszert. Közben az idősebbért jöttek, ő elment dolgozni, a fiatalabb pedig ott maradt velem beszélgetni és megbeszéltük hogy mehetek bármikor, szívesen látnak és legközelebb majd ő is énekelni fog nekem. Rá két hétre hazajöttem, azóta itthon vagyok, így a történet sajnos folytatás nélkül maradt…. A mai napig nem tudom pontosan mi történt akkor ott reggel, minek köszönhető ez az élmény, de valószínű olyan emberi tényezők is közrejátszottak benne, mint a közvetlenség, az önzetlenség, a tisztalelkűség, az előítélet nélküliség és az elvárás nélküliség (ami azért őszintén szólva az előző piaci próbálkozásaimnál mindig jelen volt, most kivételesen nem).

Bőrszín ide vagy oda, azért ők még mindig a régi kódex szerint élnek, főként az idősebbek, mely tele van a fentiekhez hasonló értékekkel. Többek közt ezért is számomra az egyik legbecsülendőbb kultúra a földön jelenleg az övüké. Szóval lehet, hogy a cigányasszony küldte ki őket hozzám miután látta a hozzáállásomat a nyitásnál, nem tudom. De úgy érzem a valódi ok, azért a gitárom volt, illetve az, hogy játékom kiváltotta bennük azt a bizonyos vállrántást amiről már többször is meséltem és amit oly fontosnak tartok és ami oly fontos is a flamenco világában.

Erről ismerik meg egymást a világ bármely táján a flamencok, ez a közös ismertető jegyük. Flamenco, mert hogy így nevezik egymást azok az emberek is akikben ez a művészet, ez az életforma, ez a lüktetés bennük él.

Honnan jött a Vladimir Waldemar név?

Tavaly télen ragadt rám, a zenés baráti körökben kezdtek el hívni először Vladimirnek, majd a Vladimir spanyol változatának, Waldemarnak. Valószínűleg így akartak megkülönböztetni és kifejezni, hogy én keletebbről jöttem, mint ők 🙂

Most hogy Magyarországra költöztél, mik a terveid?

Feltett szándékom népszerűsíteni a flamenco művészetét, életérzését, életformáját itthon bármilyen téren. A 10 évvel ezelőtti álmom az volt, hogy Spanyolországban képviselhessem hazámat, s kultúránkat népszerűsíthessem, megismertethessem a spanyolokkal. Ehhez a kürtöskalácsot választottam eszközül, mivel szerintem a kalács magába foglal minden olyan értéket, amit mi képviselünk. A leleményességet, az ügyességet, a kézművességet, a tradíciót és az eredetiséget, ezekkel maximálisan tudtam én is azonosulni.

Itt láthatjátok a mallorcai kürtöskalács útját:

Most hogy hazajöttem, meg szeretném fordítani a tortillát (dar la vuelta a la tortilla), ahogy a spanyolok mondanák. Azt szeretném itthon megosztani s népszerűsíteni, ami az ő értékeiket, eredetiségüket foglalja magába, és amivel szintén tudok azonosulni én is maximálisan, ez pedig a flamenco.

Itt nemcsak mint műfajra gondolok, hanem főként a flamenco látás, felfogás és érzésmódra, a zene természetes, szívből, lélekből jövő imádatára, ősi tiszteletére és személyes megismerésére, értelmezésére. A flamenco is igazából erről hívatott szólni. Az előbbi gondolatsorral talán azt szerettem volna sugallni, hogy szerintem minden ember lelkében már alapban benne él a zene, a maga legtermészetesebb és legtisztább valójában, egyszerűen csak elő kell azt csalogatni valahogy. És én ezen a ponton érzem úgy, hogy szeretnék és tudnék is segíteni másoknak, legyen az bármilyen hangszeren, kevés tapasztalattal vagy tapasztalat nélkül, nem számít. Ennél sokkal fontosabb maga a kíváncsiság, a játék szeretete és a tűz, a szenvedély mely mindannyiunkban bennünk ég, hol kisebb, hol nagyobb lángon. Igazából én is égek már a vágytól, hogy megosszam itthon mindazt, amit az elmúlt 10 év alatt kint magamba szívtam. Úgy érzem most jött el az ideje (talán ezért is költöztem haza), hogy átadjam ezt másoknak is, akár tanítás, akár zenetáborok, vagy ha eljön majd az ideje akár fellépés formájában.

Első lépésként egy hónapja a Facebookon létrehoztam egy Flamenko gitar nevű csoportot, melybe próbálom összegyűjteni azokat akiket az évek során Spanyolországban ismertem meg, illetve azokat akikkel itthon ismerkedem mióta hazajöttem.
https://www.facebook.com/groups/144437292905664/?ref=bookmarks

Vannak köztünk, spanyol/magyar profi flamenco gitárosok, spanyol/magyar basszusgitárosok, magyar klasszikus gitárosok, spanyol énekesek, cajónosok, spanyolországi tanítványaim, spanyol/magyar gitárkészítők és a tánc is képviselteti magát.

A fő cél ezzel az volt, hogy legyen egy felület, ahol a kintiek is bekapcsolódhatnak, ahol akár mi innen tanulhatunk is tőlük, szövődhetnek ismeretségek, később meghívások, illetve hogy ők is láthassák, megismerhessék hogy áll a flamenco kultúra itthon, Magyarországon.

A második lépést egy hete tettem meg, egy youtube csatorna létrehozásával Vladimir Waldemar néven. Itt elsősorban meg szeretném osztani veletek azokat a videókat, amelyeket a spanyolországi utazgatásaim során vettem fel különböző profi/amatőr gitáros cimboráktól a teljesség igénye nélkül, s amiket eddig féltve őrzött kincsként kezeltem, nem mutattam senkinek sem. Mindemellett ugyanitt létrehoztam egy saját témás lejátszó listát is ahová pedig saját kompozícióimat fogom feltöltögetni szép lassan, hogy egy kis ízelítőt adhassak a zenei világomból.

A későbbiekben, ha lesz rá igény szeretnék létrehozni egy honlapot, mely amellett, hogy bemutatja ezt a csodálatos zenei kultúrát, elsődlegesen a flamenco instrumentális részére fókuszálna, a gitárra, a cajónra, (egyéb hangszerekre) akár leckék formájában is, illetve a kreatív zenealkotásra.

Nos ezzel a történet végéhez értünk, őszintén köszönöm mindenki figyelmét! Úgy érzem ez most egy kicsit talán olyan, mint amikor kertészkedni próbál az ember elültet pár magot, s aztán nem marad más hátra mint bízni, hogy a tavasz eljövetelével néhány kis is fog kelni belőlük.

Ha valakinek kérdése merül fel a témával kapcsolatban, akkor az alábbi oldalon megtalál, szeretettel várok, látok bárkit!
https://www.facebook.com/waldemar.vladimir.1
Köszönöm a lehetőséget, hogy megoszthattam élményeimet veletek!

Viva la música! 🙂

Még több flamenco, Spanyolország cikk!