Szombati, intenzív flamenco tánc workshop kezdők részére a Quality Dance Studioban, a Nyugatinál.
Javasolt teljesen kezdőknek és újra kezdőknek is.
A kurzus (2×70 percből áll, kis szünettel) első felében a bemelegítés után, belekóstolunk a flamenco tánc alapjaiba a kar-és lábgyakorlatok segítségével. Ismerkedünk a testünk, ezen belül is a végtagjaink harmonikus mozgatásával, irányaival a rávezető koordinációs- és egyensúlyi gyakorlatsorokkal.
Játékosan ismerkedünk a ritmussal. “Hol az 1?” Mi az a “compás”?
A második 70 percben rövid mozgás sort állítunk össze és gyakoroljuk azt. A táncóra végét levezető nyújtó gyakorlatokkal fejezzük be.
Kurzus ára: 8000.-/fő
Időpont: 2023. június 3. szombat 14:00-16:30
Helyszín: Quality Dance Club Studio, Budapest, Jókai utca 34.
Régi kísérőm a tánc. Hosszú évek óta a felszabadultság és az öröm forrása, olykor segítőm, gyógyítóm is. A lélek alkímia műhelye. Nem emlékszem, olyanra, hogy ne örömmel jöttem volna ki egy táncóráról, még ha szét is hajtottam magam odabent. Bármilyen hangulatban is léptem be a táncterembe, a tánccal töltött idő mindig átalakította bennem a nehéz érzéseket, fájdalmas érzeteket és könnyebben, mosolyogva, megbékélve jöttem ki onnan. Ezt a folyamatot egyfajta desztillációként írhatnám le. Persze felfogható testmozgásként vagy szórakozásként is. “Kinek a pap, kinek a papné.” Engem több síkon is át-megmozgat és érdemesnek tartom arra, hogy másnak is ajánljam ezt a tapasztalást. Ki tudja, kinek, mit hoz?
A szombati minikurzusok is, amik elsősorban azoknak szólnak, akik nem tudnak rendszeresen táncolni járni hét közben vagy messzebb laknak Budapesttől. Ugyanakkor azoknak is szól, akik belekezdtek korábban, de valamilyen oknál fogva megszakadt a tanulási folyamat és most újra felvennék a fonalat
Jelentkezni és érdeklődni a 06302840906 telefonszámon vagy e-mailben a bajnay.beata@gmail.com címen lehet.
Miért is tánc? És pont ez? Túl a sztereotípiákon: tűz, élettel teli…, igen és nemcsak. Az első felismerés: ez bonyolultabb, mint elsőre tűnik! Igen és nemcsak. Nekem ez: vállalod-e magad, úgy, ahogy itt és most vagy? El tudod-e fogadni, amit a tükör épp mutat? Régen a szükségről szólt a flamenco, ez hívta életre. A szegénység, az éhezés. Erről szóltak a dalok. Mi nem ebbe születtünk bele. Hogyan táncolhatjuk mégis a flamenco-t, ha nem éltünk át, nem éreztük a saját bőrünkön, milyen az éhezni és üres gyomorra pohárka bortól dalra fakadni? Nekünk mást kell keresnünk. Ott van a történeteinkben, az emlékeinkben: a magány végtelennek tűnő perceiben, a búcsúzásainkban, lelkünk könny áztatta tavaiban, szívünk összes fájdalmában. Ott van a kacagásban és a mosolyokban, egy ölelésben, illatban, színben. Segít láthatóvá tenni a hangot és megformálni egy érzést, majd desztillálni azt. A tánc képes erre és mi is. Hogyan táncolhatunk flamenco-t? Van történetünk, vannak érzéseink. Mi kell még? Jó, talán egy cipő
Fotó: Molnár Mexi