Nyár végi intenzív flamenco tánckurzus Veresegyházán.
Időpont: 2022. augusztus 26-28.
Két csoportot tervezek.
1. kezdő (javasolt teljesen kezdőknek, újra kezdőknek)
Az 1. csapat kurzusán, a bemelegítés után, belekóstolunk a flamenco tánc alapjaiba a kar-és lábgyakorlatok segítségével. Ismerkedünk a testünk, ezen belül is a végtagjaink harmonikus mozgatásával, irányaival a rávezető koordinációs- és egyensúlyi gyakorlatsorokkal. Játékosan ismerkedünk a ritmussal. “Hol az 1?” Mi az a “compás”?
A táncóra második felében rövid mozgás sort állítunk össze és gyakoroljuk azt. A táncóra végét levezető nyújtó gyakorlatokkal fejezzük be.
Kurzus ára: 8000.-/fő
Helyszínen fizetendő. Számla igényt, kérem előre jelezni.
Létszám: minimum 5 fő, maximum 10 fő
2. közép-haladó
A 2. csoportnak (közép-haladó szint, legalább egy éves flamenco tánc tapasztalat szükséges) Guajiras koreográfia lesz legyezővel.
Kurzus ára: 12.000.-/fő
Órarend:
Péntek:
17.30-19.00 – Kh
19.00-20.00 – Kezdő
Szombat és vasárnap:
9.30 – 11.00 – Kh
11.00 – 12.00 – Kezdő
Helyszín: Veresegyház Szabadidős és Gazdasági Innovációs Centrum (Fő út 45.)
Jelentkezni és érdeklődni a 06302840906 telefonszámon vagy e-mailben a bajnay.beata@gmail.com címen lehet.
Mottó:
“Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” (Weöres Sándor). A létra neve flamenco. Csak csinálni kell, a többi jön magától.
Miért is tánc? És pont ez? Túl a sztereotípiákon: tűz, élettel teli…, igen és nemcsak. Az első felismerés: ez bonyolultabb, mint elsőre tűnik! Igen és nemcsak. Nekem ez: vállalod-e magad, úgy, ahogy itt és most vagy? El tudod-e fogadni, amit a tükör épp mutat? Régen a szükségről szólt a flamenco, ez hívta életre. A szegénység, az éhezés. Erről szóltak a dalok. Mi nem ebbe születtünk bele. Hogyan táncolhatjuk mégis a flamenco-t, ha nem éltünk át, nem éreztük a saját bőrünkön, milyen az éhezni és üres gyomorra pohárka bortól dalra fakadni? Nekünk mást kell keresnünk. Ott van a történeteinkben, az emlékeinkben: a magány végtelennek tűnő perceiben, a búcsúzásainkban, lelkünk könny áztatta tavaiban, szívünk összes fájdalmában. Ott van a kacagásban és a mosolyokban, egy ölelésben, illatban, színben. Segít láthatóvá tenni a hangot és megformálni egy érzést, majd desztillálni azt. A tánc képes erre és mi is. Hogyan táncolhatunk flamenco-t? Van történetünk, vannak érzéseink. Mi kell még? Jó, talán egy cipő.