GRANADAI DUENDE – élménybeszámoló

Granada flamenco

Milyen lehet átélni az igazi duendét? A Pécsi Corazón Flamenco együttes tagjainak fantasztikus flamenco élményben volt részük Granadában, amit megosztanak a Flamenco Portál olvasóival is, érdemes elolvasni!

Czipfné Berényi Ágnes írása

Ha Granadáról hallunk, először mindenkinek az Alhambra jut az eszébe, de nekem, aki 10 éve ismerkedtem meg először a Flamenco fogalmával, most már a Sacromontét fogja felidézni. Azt a helyet, ahol olyan csoda történt, amit muszáj másokkal is megosztanom.

Sacromonte Granada városának keleti területén a Valparaíso dombján és völgyében helyezkedik el. 1492-ben a keresztény hódítás után a granadai cigányokat erre a helyre telepítették, ahol a domboldalba vájt barlangházakban élték mindennapi életüket. Ki gondolta volna, hogy az uralkodók akkori döntése milyen „előnyöket” jelent a mai cigányok számára. A fehérre meszelt barlangok nyáron hűvösek, télen melegek, és az ott élőknek tárul a legcsodálatosabb panoráma a szemük elé: szinte egy szinten vagy felülről látnak rá az Alhambrára, és Granada egy része a lábuk előtt hever.

sarcomonte granada

A turisták csak a városnegyed bizonyos zegzugos, meredek utcáit járhatják be, mely valóban hangulatos kirándulás, de az ottani lakosok világába nincs lehetőségük betekinteni. Nem tudják személyesen megtapasztalni azt az élményt, hogy milyen csodálatos emberek lakják ezeket az építményeket, akik mérhetetlenül kedvesek, közvetlenek és vendégszeretők.

Nekünk – szeretett Férjemnek Czipf Jánosnak és nekem – volt szerencsénk megtapasztalni ezt a csodát. Ami, hogy is eshetett meg velünk?

Kiutazásunk apropója az volt, hogy az 50. születésnapomat Spanyolországban szerettem volna tölteni és az Égieknek hála, ez lehetővé is vált számomra. Kedves barátnőm, Császár Tímea volt kedves pár napra befogadni bennünket és rövid, három napos ott tartózkodásunk alatt a jó házigazda és a legjobb idegenvezető módjára ismertetett meg minket Granada nevezetességeivel és látványosságaival.

Természetesen a Flamenco sem maradhatott ki az ott töltött időnkből, hisz mégis csak Andalúziában voltunk! 🙂 Tímea már Granadába költözése előtt több évig tanulta a Flamencot Magyarországon és egyértelmű volt, hogy továbbhalad az úton, immár a leghitelesebb forrásból merítve. És szerencséjére a legjobb kezekbe került. Tanára, Mercedes Agustín de Moron egy fantasztikus személyiség, aki szenvedélyesen szereti, tanítja és éli a Flamencot, amit olyan intenzitással közvetít, hogy szinte meghal a színpadon. Többször is lehetőségünk nyílt ezt a mérhetetlen energiát közvetlenül is megtapasztalni. A kendőzetlen, puro, zsigerekből előtörő Flamenco őserőt, ami egyszerűen lehengerelt bennünket.

Granada flamenco

Eddigi utazásaink során Spanyolország különböző pontjain láthattunk már turista Flamenco műsort, ami sajnos – és ezt előre tudni véltük – nem a hiteles Flamenco megjelenítését hivatott közvetíteni, viszont a granadai Tablao Flamenco Albayzinben látott előadás – amin 95 %-ban japán turisták voltak jelen – a világ bármely pontján lévő kőszínházban is megállta volna a helyét. Micsoda energiát közvetítettek az előadók! Lenyűgöző volt látni ekkora mértékű önátadást. És nem csupán ott, hanem a csoda helyszínén is. Ami egy sarcomontei barlanglakás udvarán esett meg a Pécsi Corazón Flamenco együttes tagjaival.

tablao flamenco albayzin

Abban a kegyben lehetett ugyanis részünk, hogy meghívtak minket egy tradicionális cigány születésnapi ünnepségre, mégpedig Mercedes Agustín de Moronéra, aki mint kiderült, július 2-án született. A kezdetben viszonylag szűk körű buli viszont még július 1-én, az én születésnapomon vette kezdetét. ¡Qué suerte! Mercedes meg is megjegyezte, hogy ez nem normális: mármint, hogy mindketten a Rák jegyében születtünk, ily távol egymástól mégis mindketten a Flamenco szerelmesei vagyunk és ebben a pillanatban ott, a Sarcomontén együtt ünneplünk.

 

De a csoda csak ezután vette kezdetét, amikor Mercedes férje, Agustín elővette Granadában készült gitárját, melyről először egy Bulería dallama csendült fel. Gitárjátékát kezdetben saját maga kísérte énekkel, majd a társaság egyre bővülő tagjai közül hol a kör egyik, hol a másik pontján ülő fiatalember torkából törtek fel a szenvedélyes hangok és ömlöttek le a sacromontei domboldalon, tudtára adva mindenkinek, hogy itt most ünnep, jó hangulat és Flamenco, Flamenco, Flamenco van minden értelemben. Egyre többen csatlakoztak hozzánk. Egy Soleá dallamaira a Tablaoban még oly szótlan idős pincér is mesélő énekre fakadt akkora átszellemüléssel, hogy az őt ismerők is rácsodálkoztak szenvedélyességére.

flamenco Granadában

A gitár idővel kézről kézre járt, hisz a Sierra Nevada lábánál az esti órákban hamar csökken a hőmérséklet, elgémberítve a húrokat pengető ujjakat. A hangulat viszont egyre forrósodott. Hol Tangót, hol Rumbát, hol Zambrát játszottak a váltott gitárosok, és amikor újra a Buleríáé lett a főszerep, Mercedes lerúgta magas sarkú szandálját és mezítláb kezdett el egy pataítát táncolni,felverve körülöttünk a port, ami a szenvedély hevétől csak lassan szállt alá.

Mi pedig Párommal ujjongó szívvel és lélekkel ültünk ennek a csodának a kellős közepén, tapsolva, jaleozva és könnyes szemmel összenézve a duende pillanataiban. De az energiák olyan szinten áramoltak ekkor a Sacromontén, hogy az egész este egy GRANADAI DUENDE volt. Hála és köszönet érte! 🙂

Czipfné Berényi Ágnes

Ha Te is szeretnéd megosztani a flamenco élményedet, írd meg a flamencoportal@gmail.com e-mail címre!

 

Pécsi Corazon Flamenco Granadában
Czipfné Berényi Ágnes és Czipf János

.

Még több flamenco, Spanyolország cikk!