Intenzív flamenco tanfolyam Bajnay Beával 2018 július

Bajnay Beáta flamenco

Flamenco nyári intenzív kurzus, öt napon át, mindennap.
Kezdő és közép-haladó csoportok

Időpont: 2018. július 9-13

Helyszín: Oktogon Tánc Centrum, 1062 Budapest, Aradi u. 1.

Órarend:
18.00 – 19.30 – kezdő csoport – Rumba
19.45 – 21.15 – közép-haladó csoport – Caña

Tanár: Bajnay Beáta

A kezdő kurzus (90 percből áll első felében a bemelegítés után, belekóstolunk a flamenco tánc alapjaiba a kar-és lábgyakorlatok segítségével. Ismerkedünk a testünk, ezen belül is a végtagjaink harmonikus mozgatásával, irányaival a rávezető koordinációs- és egyensúlyi gyakorlatsorokkal.
Játékosan ismerkedünk a ritmussal. “Hol az 1?” Mi az a “compás”?
A második felében rövid mozgás sort állítunk össze és gyakoroljuk azt. A táncóra végét levezető nyújtó gyakorlatokkal fejezzük be.

Hozni valók:
A résztvevőknek ajánlott váltó öltözék és váltó cipő, hölgyeknek zárt orrú, magas sarkú cipő (max. 5 cm sarok), szoknya, uraknak bőr cipő (a sport cipő nem megfelelő erre a célra). Zárható öltözőszekrény és zuhanyzó biztosítva. Innivaló.

A közép-haladó csoport táncórája is bemelegítés – marcaje-k, – remate-k – zapadeado-k – koreográfia – levezetés és nyújtás tengelyén fog elhelyezkedni.

Létszám (csoportonként): minimum 6 fő, maximum 15 fő (a terem befogadóképessége miatt)

Árak: 10.000.- / kurzus, órajegy: 2.500.-

Jelentkezni és érdeklődni a Tánc Centrum telefonszámán: 06-1-302-3434 vagy e-malben lehet: recepcio@tanciskola.hu
Valamint a bajnay.beata@gmail.com e-mail címen.