Flamenco elmélet a gyakorlatban: a buleria

Folytatódnak a beszélgetős flamenco órák.

Böröcz Petra Váncza Dominikával (ének) és Kozma Richárddal (gitár) élő zenés, a flamenco muzsika és tánc, elméleti, szerkezeti kérdéseivel foglalkozó órát tart február 19-én 16.00 órától 18.30-ig a Roxy Stúdióban.

Az előző órán többek között a tangos flamenco műfaj alapjaival, a zene és a tánc részeivel, a dalok és a koreográfiák szerkezetével, a tapsolás mikéntjével és szabályaival ismerkedtünk.

Most a flamenco másik nagy fiesztaműfaja, a bulerías következik. Kitérünk a ritmusra, tanulunk tapskíséretet, megnézzük, milyen részből állnak a számok, a dalok, a táncok, mi az a pataita, hogyan épül fel, mi az alapja az improvizációnak, és hogyan kommunikál a táncos, az énekes és a gitáros egymással szám közben. Természetesen lesz fieszta és lesz össztánc is 🙂

A két és fél órás óra díja 2500 Ft.

Aki már tanulta, táncolta ezt a műfajt, és eljön, javaslom, hogy elevenítsen fel egy llamadat és egy rematet még otthon. Én készülök egy-egy nagyon egyszerű kombinációval, amit megtanítok, de, ha valaki hozza a sajátját és azt (is) táncolja, az még sokkal jobb!!!!

Még több flamenco, Spanyolország cikk!

Szeretettel várunk Titeket!
Jelentkezés:
boroczpetra@gmail.com
30-515-7023